Kérdező: FAZEKAS ISTVÁN
Miért hoztad létre az Üveghegy Kiadót?
Jól emlékszem arra az egyetemi előadásra, amikor a professzor Beethoven IX. szimfóniáját emlegette nekünk. Éppen az Örömódáról beszélt, amikor megcsörrent a telefonom. Nagy derültség támadt a teremben, ugyanis a csengőhang nem más volt, mint az Örömóda telefonra „áthangszerelt” változata. A szüneteben kiderült, hogy Serfőző Simon hívott, a kitűnő, azóta Kossuth-díjas költő, egyúttal a Felsőmagyarország Kiadó vezetője. Üzenetet hagyott nekem, hogy örömmel kiadná az első könyvemet. Egész nap az Örömóda zengett a fejemben. Ekkor kerültem először kapcsolatba a könyvkiadással. Későbbi könyveimet a Hungarovox Kiadó gondozta, ennek a vezetője ugyancsak költő és író: Kaiser László. Rajtuk kívül még több olyan irodalmárral találkoztam, akik alkotó munkájuk mellett könyvkiadót vezetnek. Belefogtam én is! Végzem a nomád, sűrű és rendkívül izgalmas szerkesztői munkát, a feleségem pedig a grafi kai kivitelezéssel: tördeléssel, borítótervezéssel foglalkozik. Kettőnk munkáját minősítik a könyvek, ám a cég életében, eredményeiben szüleim is komoly szerepet vállalnak. Hivatalosan – nomen est omen – Véghelyzet Kft. a nevünk, az Üveghegy Kiadó ennek levédett szellemi terméke. Az elnevezésen sokat gondolkodtunk, aztán egyszer csak jött a gondolat, és vele az ideológia, hogy mi vagyunk a legkisebb királyfi , tarisznyánkban néhány lyukas garassal és hamuban sült pogácsával, de úton vagyunk az Üveghegy – a népmesék Parnasszusa – felé.
Milyen típusú könyveket adtok ki? Mik a válogatás szempontjai?
Eleinte még nem volt miből válogatni. Első szerzőink (Deák-Sárosi László, Bozók Ferenc) régi ismerőseim voltak – amellett, hogy jó költők. Most már folyamatosan jönnek a kéziratok. Ezek közül néhány használhatatlan, de mindenkinek válaszolunk. Ezt elemi udvariasságnak tartom. Nyitottságra törekszünk, minden szempontból. Megjelentettünk verset, mesét, regényt, tanulmányt, esszét, interjút, idézetgyűjteményt, zenei CD-t és hangoskönyvet is. Van olyan szerzőnk, aki Erdélyben él, de olyan is, aki Svédországban, Írországban vagy Ausztriában. A legidősebb és a legfi atalabb között 60 év a korkülönbség, és világnézetileg is elég nagy távolságok vannak. Az a közös bennük, hogy szeretem, szeretjük, amit és ahogy írnak.
Kiemelnél néhányat a könyveitek közül?
A legnépszerűbb az „Innen és túl”-sorozat. Ezek a humoros-ironikus idézetgyűjtemények különböző életfordulókhoz kapcsolódnak: ballagáshoz, esküvőhöz, gyermekáldáshoz. Szintén sorozattá kezdenek nőni Székely Ferenc interjúkötetei. Ő egy erdélyi néprajzos, közösségteremtő ember, és nem mellesleg Sütő András unokaöccse. Az elmúlt években életút-interjúkat készített az adott esztendőben kerek születésnapjukat ünneplő írókkal, képzőművészekkel, tudósokkal. Megszólította – mások mellett – Bodor Ádámot, Jókai Annát, Kallós Zoltánt, Pomogáts Bélát, és olyanokat is, akiknek kevésbé cseng ismerősen a neve, mégis érdemesek lennének a figyelemre. Fontos beszélgetéseket tett közzé W. Barna Erika is, aki A kézírás teremtő hatalma című könyvében – a kézírás folyamatát elemző tanulmánya mellett – ismert művészeket és tudósokat, illetve gyakorló tanárokat és diákokat faggat a kézíráshoz való viszonyukról. Nagyon örültem annak, hogy sikerült megjelentetnünk Mátyás B. Ferenc könyvét. Olyan szerzőről van szó, akinek korábban a Kriterion, a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozta a regényeit, 1994 óta azonban nem publikált semmit. Húsz év elteltével nálunk jelent meg új könyve, egyúttal az első verseskötete, Ágh István utószavával. Azóta két újabb könyvét adta ki a Napkút Kiadó. Zdenka Becker regényére különösen büszke vagyok. Tucatnyi könyvünk volt még csak, amikor Dallos Emese műfordító megkeresett azzal, hogy szeretné, ha magyarul is megjelenne egy szlovák születésű, Ausztriában élő és németül alkotó írónő legújabb könyve, amely egyszerre családregény, krimi és tükre a hatvanas évek Csehszlovákiájának. Zdenka Becker műveit angoltól francián át hindiig számos nyelvre lefordították már, tehát komoly kihívás volt, hogy egy nemzetközileg elismert szerzőt mi mutassunk be a magyar közönségnek. Amikor Bécsben jártunk a kiadónál tárgyalni, bevallom, volt egy pillanat, amikor megtorpantam a feladat nagyságától, de az eredménnyel elégedett vagyok. Budapesten, Miskolcon és Bécsben is bemutattuk a könyvet. Mindenhol jól fogadták, és volt visszhangja is.
Mit tapasztalsz a támogatási és a terjesztői rendszerben? Milyen nehézségekkel kell szembesülnie egy induló kiadónak?
Független kiadó vagyunk, ami azt jelenti, hogy nem tartozunk a nagy könyvterjesztő cégek érdekeltségébe. Első könyveinkkel még szó szerint házalni kellett: hátizsákban vittük a Könyvtárellátóhoz és az Írók Boltjába, hátha kérnek belőlük. Most már kapcsolatban állunk az összes nagy könyvterjesztővel. Néhány kattintás a számítógépen, hogy bekerüljön a könyv a rendszerükbe. A könyvterjesztés a mi esetünkben úgy működik, hogy felajánljuk ezeknek a terjesztőknek a kiadványainkat, ők pedig átvesznek belőlük több-kevesebb példányt bizományba. Amennyi elfogy belőlük, annyi után fizetnek utólag, átlagosan 50 százalék árréssel, amiből még adózni is kell. Ilyen feltételek mellett már az is komoly eredmény, ha egy könyv behozza az előállítási költségét. Ebből következik, hogy a kis független kiadók ritkán engedhetik meg maguknak, hogy önerőből finanszírozzanak egy-egy kiadványt. Az esetek többségében tehát támogatást kell szerezni, ami nem egyszerű feladat. Az üzleti szférából csak akkor van esély bármilyen csekély összegű támogatásra, ha a szerzőnek rokoni-baráti szálai fűződnek egy adott vállalkozáshoz. Érdemes megkeresni a szerző lakhelyének vagy szülővárosának önkormányzatát is. Ilyen alapon kaptunk segítséget Kecskemét, Keszthely, Százhalombatta, vagy Budapest IV. és XV. kerületének Önkormányzatától. Utóbbi, a XV. kerületi önkormányzat eddig öt könyvünk megjelenését támogatta – akkor is, amikor kormánypárti és akkor is, amikor ellenzéki polgármester vezette a városrészt. Úgy látszik, Rákospalotán pártok felett álló evidencia, hogy a helyi kulturális értékeket támogatni kell. Milyen mapnapság a könyvek és az olvasók viszonya? Hogyan lehet ma hatékonyan célba juttatni a könyveket? Sokakkal ellentétben én nem vagyok borúlátó. Átalakulnak az olvasási szokások, de olvasók most is akadnak szép számmal, és – bízom benne – lesznek is. Bár én maradok a hagyományos könyveknél, de semmi bajom azzal, ha valaki e-book olvasót használ, vagy számítógépen, netán okostelefonon olvas. Mai állás szerint egyébként nem igazolódik be az évekkel ezelőtti jóslat, hogy a könyv mint tárgy ugyanúgy visszaszorul, mint a zenefogyasztás terén a fi zikai hanghordozók. Úgy látom, hogy a fiatalok körében sem csökkent az olvasók létszáma: sokan közülük internetes fórumokon regényekről vitatkoznak, közösségi oldalakon verseket osztanak meg… Az értelmes fiatalokban ma is megvan az igény a művészetre és az irodalomra, csak az kellene, hogy hosszú, formális könyvbemutatók és felolvasóestek helyett frissebb, színesebb, interaktívabb formában ismerkedhessenek meg a kortárs irodalommal. Az iskolának is fontos feladat jut az olvasóvá nevelésben, ehhez azonban szemléletváltásra lenne szükség: az elemző olvasat helyett az élményszerű olvasásra kellene a hangsúlyt fektetni. De ez a téma messzire vinne. A kiadóknak is elemi érdeke, hogy megszólítsák az új generációt. Mi például olyan ballagási emlékkönyvet állítottunk össze, amelyben vers- és prózarészletek mellett dalszöveg- és filmidézetek is szerepelnek. Ez a kis válogatás nehéz bölcsességek helyett könnyed formában, humorral fűszerezve szól az élet dolgairól.
Mit gondolsz az egyre elterjedtebb self-publishingről, vagyis a kiadói közreműködéssel megvalósuló magánkiadásról?
Ha más forrásból nem lehet finanszírozni és a megtérülésre kevés az esély, akkor nincs más lehetőség: a szerzőnek is hozzá kell járulnia a költségekhez. Ez általános gyakorlat a mai könyvkiadásban, mi sem vagyunk kivétel. Vállalhatatlanul dilettáns műveket azonban – bármekkora üzlet is lenne – nem adunk ki. A self-publishing másról szól. Egyébként nem ördögtől való gondolat. Ha valakinek az az álma, hogy nyomtatásban lássa a munkáit és ezért hajlandó anyagi áldozatra is, miért ne kaphatná meg, amit szeretne? Vannak deklaráltan erre szakosodott kiadók. Némelyik korrekt módon jár el, más kiadók viszont fűt-fát ígérve súlyos összegeket kérnek el a szerzőtől, aztán legfeljebb saját webáruházukban kínálják a legelemibb szerkesztést nélkülöző, gyakran ki sem nyomtatott könyveket. Kérdés az is, hogy miután mindenkinek megjelenhet könyve, mennyire relativizálódik egy önálló könyv megírásának és megjelenésének értéke, jelentősége. Én nem érzem úgy, hogy az amatőr szerzők különösebben felhígítanák az irodalmat. Az az olvasó, aki legalább alapszintű esztétikai ítélőképességgel bír, el tudja dönteni egy könyvről, hogy ér-e valamit vagy sem. Sokkal veszélyesebbnek tartom azokat a tanult irodalmárokat, akik egymást utánozva semmitmondó, zavaros műveket adnak el magas irodalomként – nem ritkán az adófizetők pénzén.
A 2017-es Ünnepi Könyvhétre mivel készültök?
Idén először veszünk részt a Könyvhéten. A Vörösmarty téren szervezünk dedikálásokat, és lesz egy színpadi beszélgetésünk is. A budapesti programok mellett szűkebb pátriánkban, Százhalombattán is részt veszünk a Battai Könyvünnepen. Öt új könyvet jelentetünk meg, ebből három felkerült a hivatalos listára is. Az ötből kettő verseskötet: Fazekas Major Gizella haikui és az Írországban élő Ködmön Csaba Zoltán bemutatkozó kötete. Tóth Sándor József Attila-díjas írónak 2015-ben jelentettük meg Táj és lélek című könyvét, a Magyar Katolikus Rádióban 2004 óta hallható műsorai alapján. Ember és természet, kultúra és történelem egységét hirdeti a műsor, illetve a könyv és annak DVDmelléklete, versekkel, zenével fűszerezve a kárpát-medencei, a német és az olasz tájak bemutatását. Ennek adjuk ki most a második kötetét. Egy meseregényt is megjelentetünk. Gergely Tamásnak ez lesz a negyedik könyve kiadónknál. A Fifi szépen megírt, nem didaktikus, mégis tanulságos mese. Sem a cselekmény, sem a főszereplő nem szokványos: a vörös áfonya illatcseppjéről szól a történet. Az illusztrátor, Damó István tehetségét dicséri, hogy mindezt képekké tudta formálni. Végül pedig az én könyvem is napvilágot lát. A magyar dalszövegekről szól, hat évig dolgoztam rajta.
Beszéljünk részletesebben erről a könyvről. Mi a könyv célja és koncepciója? Hogyan definiálnád a dalszöveget?
A zene, a szövegek és a közönség (tágabb értelemben: a magyar társadalom) viszonyát tárgyalja ez a könyv a kezdetektől napjainkig. Az volt az előfeltevésem, és azt gondolom most is, hogy a dalszöveg olyan művészeti és önkifejezési forma, amely a történelem följegyzetlen hétköznapjairól tudósít minket, és tükre a mindenkori fiatalok világképének – legyen szó népdalokról, táncdalokról, beat-, rock-, pop- rap- vagy éppen alternatív zenéről. Gyakran felmerül a kérdés, hogy hová tegyük a dalszöveget: nevezhetjük-e versnek, illetve önálló alkotásként értelmezzük-e vagy alkalmazott művészetként? Vers és dalszöveg elkülönülése az eltérő szerzői szándékból és a különböző befogadói viszonyból adódik. A dalszöveg természetes közege a hangzás: a szöveg a dallamot követi prozódiában és hangulatban. Hangok nélkül ritkán működik. Nem minőségi, hanem műfaji okokból. Éppen ezért a dalszöveget én önálló lírai műfajnak tekintem. Ahogy minden műfajnak, úgy a dalszövegnek is vannak dilettánsai, tisztes iparosai és kiemelkedő művészei. Ezeknek a művészeknek pedig helyük van a tudományos kutatásokban és az iskolai tananyagban is. Ezért is tartottam fontosnak megírni a könyvet. Örülök, hogy az előszót író Baranyi Ferenc osztotta a nézeteimet. Remélem, mások is fogják, de szívesen folytatnék konstruktív vitákat is e tárgyban.
(Fazekas István: Beszélgetés a mi időnkről, Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2024.)