Véghelyi Balázs prózája: a munka szépségének felmutatása. Szorgalmasan kutat, jegyzetel, szelektál, ötvöz és modern korunkhoz illően modernül gondolkodik. Elemi létszükséglete a mindennapi olvasás. Megkülönböztetett figyelmet szentel azoknak a költőknek és íróknak, akikben felismeri az eruptív tehetséget, akikről József Attila nyomán úgy vélekedik, hogy nélkülük meggörbülne a világ gyémánttengelye. A még mindig fiatalnak mondható szerző már indulásakor nagy fába vágta a fejszéjét: a közízlés vaspántos kapuját szeretné egyre tágabbra nyitni. Vajon sikerül-e neki? Ezt a vállalkozását kísérhetjük figyelemmel ismét, új izgalmaktól felfrissülve, a nemrég megjelent Huszonhárom lépés című könyvében is, amely legújabb esszéiből, tűnődéseiből, kritikáiból és recenzióiból ad érdekes válogatást az olvasóknak. Mondhatjuk így: a könyv igazi élménybeszámoló. Illyés Gyula a következőket írja Babitsról: Eredeti nem az, aki egyszeri s merőben más. Az, aki valami közösből eredve lesz meglepően több; aki folytat s folytatható. A figyelmesen és gondosan összegező, a tanárosan magyarázó Véghelyi mindig meghökkent bennünket valami új összefüggéssel, amiről kiderül, hogy mi is láttuk már ugyan, de mégsem vettük észre. Az irodalom dzsungelébe csábít bennünket, s a veszélyes kalandhoz iránytűt ad a kezünkbe. Huszonhárom lépés – huszonhárom érdekfeszítő eszmefuttatás. Illemtudó és férfiasan szerény írások Janus Pannoniusról, Csoóri Sándorról, Jókai Annáról, felzaklató felismerések Fazekas Lúdas Matyijáról, Zelk Zoltán és Baranyi Ferenc költészetéről, Karinthy Ferenc Epepe című regényéről, a nyelvújításról és az irodalom tanításáról, tárgyilagos tudósítások Kemény Katalin és Kaiser László verseiről. A nagy mesterek hű tanítványa ontja itt vallomásait, aki néhány lépésnyire van már attól, hogy maga is mester legyen. Talán a huszonnegyedik lépés után ez is igaz lehet, mert formálódik abban a nagy tanító, aki így vall az életről: „Számomra még ma is az a természetes, kerek és egész világ, ahol az emberek énekelnek, táncolnak, verset írnak, verset mondanak, rajzolnak, festenek, gyöngyöt fűznek, fát faragnak – és nem csak pénzt olvasnak.”
(Százhalombattai Hírtükör, 2012. január)