Új menüpont

Új menüponttal gazdagodott a honlap: a velem készült, nyomtatásban megjelent interjúkat is (újra) közzé teszem. A feltöltés folyamatos.

Összművészeti ünnepség

A magyar lélek hangja címmel összművészeti templom-újraavató ünnepséget tartottak december 7-én a százhalombattai Szent István-templomban. A rendezvényen három versemet Lázár Csaba színművész, egyet pedig én mondtam el az egybegyűlteknek. Köszönet a szervezőknek és a közreműködőknek.

Agria-est

Az Agria szerzőjeként Ködöböcz Gábor főszerkesztő – Baka Györgyi, Kaiser László és Nagy Zita társaságában – engem is meghívott a kitűnő egri folyóirat estjére a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárba, ahol eddigi pályafutásomról beszélhettem, néhány vers felolvasásával illusztrálva az élőszóban elmondottakat. A jó hangulatú találkozót Török Máté, a Misztrál együttes frontemberének előadása tette még emlékezetesebbé. A 2007-ben indult Agriának második száma óta vagyok (és szándékaim szerint maradok is) rendszeres szerzője.

Gergely Tamás: A tűzrakó meséje

Áll a költő Balogh Ágnes Emese borítóján és olvas. A stégen, amelyik a Balatonhoz vezet. De lehetne akár a Duna is. Vers meg a Duna – óhatatlanul József Attila verse jut eszünkbe, az, amelyikben „zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.” A borító fotóján nem látszik, hogy zavaros-e a víz, de mert többek közt fiatalos lendületet és humort ígér beköszöntőjében a szerkesztő (Kaiser László), kíváncsian várjuk a könyv kézbevételekor, hogy mennyire „zavaros” az (a társadalom, az átélt időszak) Véghelyi Balázs válogatott és új verseiben.
Nem kell sokáig lapoznunk, Radnóti Miklós Nem tudhatom… című költeményére utalva írja keserűen: „s térképnek se láthatjuk ezt a tájat, / könnyünk és mosolyunk arcunkra szárad”, s lennebb még kétségbe ejtőbben vesztett a remény: „ha elvész már lassan minden kötelék, / lábunk alól talaj, belőlünk az ég…” Kilátástalanság dolgában talán még szomorúbb a Bartók Béla emlékére írt Profán kantáta című poémája, melyben kisemmizve konstatálja a szarvassá változott fiú: „puszta földön állok immár, / testvéreimet megölték, / az erdőt is kiirtották”, és kéri apját, fogadja vissza, ellenkezőleg tehát, mint a Bartók Béla által felhasznált balladában.
Már a tavaly megjelent Zene nélkül című monográfiájában feltűnt, és korábban megjelent tanulmányaiból is tudjuk, hogy Véghelyinek a kisujjában a magyar irodalom. Magyar költők, a magyar versek – megnevezve vagy csak áthallásokban – egész tára jelen van, még úgy is, hogy verssorokból kollázst épít: Áprily Lajos, Utassy József, Csoóri Sándor, Weöres Sándor, Petőfi Sándor, Arany János, Berzsenyi Dániel és József Attila alkotásaiból (Kollázs, évszakokra). József Attilától a Tél című verset idézi fel („Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, / Hogy melegednének az emberek.”). Saját megfogalmazásában ez így hangzik: „Téli éjszakán / valami nagy-nagy tüzet / másnak is remélj.”
A vers különben éltető erő a költő mindennapjaiban és alkotásaiban, a „vers”, a „könyv”, „költemény”, „rím” gyakran előforduló elem a szövegekben, nem véletlenül és teljesen tudatosan – ezt írja az előszóban: „Amióta az eszemet tudom, versek és könyvek között élek.” Ugyanilyen alapszava a „mese”. Nemcsak a kötet végére helyezett, tehát súlypontos Mese a világlátott vízilóról okán, és több, gyerekeknek és gyerek-lelküket nem feledő felnőtteknek írt versek kötetbe emelése miatt. A mese, mesés fordulat visszavágyódás a gyerekkor biztonságosként megélt világába. Tudjuk ugyanakkor azt is, hogy Véghelyi gyakran lép fel gyerekközönség előtt, hogy énekel nekik – Útravaló énekek (dalok versekre, gyerekhangra), címmel lemeze jelent meg 2010-ben, a Hungarovox Kiadónál. Sőt, mesét is írtak róla (Balogh Ágnes Emese: Balázsmesék).
Az Üzenet érkezett legszebb, legsikerültebbb, legőszintébb és legmeghittebb darabjai a szerelmes versek (Mint a kóbor kutya; Változás; Amikor; Hóvirág-mezőben). A legoldottabb hangra lejtenek, gyakran olyanok, mintha József Attila Weöres Sándorral keresztezte volna a témát. A szerelem örök – üzenet érkezett, egy még mindig fiatal költő a feladó.

(Százhalombattai Hírtükör, 2018. szeptember 27.)

Tóth Sándor: Új hang, tiszta írás

Az életkor normális törvénye azt mondja, hogy a fiatalság az értékmérő, ha átlépjük azt a küszöböt, amely már a távoli gondolat új hazája, inkább visszafelé fordítja a tekintetünket, hogy felmérjük a megtett utat. Ebben a számvetésben jelen kell lennie a hagyatkozásnak: kire mi várjon, ha átveszi a staféták váltóbotját, és cseppet sem kicsinyeskedik-féltékenykedik, hanem bízik a váltásban. Persze vannak, akik mohón kapkodnak, s vélik: a bölcsességük akkor igazolódik, ha mindenképpen azt akarják, hogy évek átélése nélkül a hiányt valamiféle kényszer-pótlékkal töltsék ki. Hogy mire mennek ezzel? Nevetségessé válnak…
Örültem tehát, amikor egy fiatal íróval, költővel találkoztam az elmúlt hetek egyikén, akit – írásai után – valóban bölcsnek találtam nem a „nyüzsgése”, hanem szorgalmas elmélyülése miatt. Hat könyvet tett eddig az asztalra, s mindössze 32 éves. Költő, esszéista, akinek szíve közepén a hazai értékvilág, a kereszténység gondolatisága érhető tetten, a tiszta, szép szó, s az aggodalom, ha fertőző jelenségeket tapasztal. Elmerül a múlt irodalmában, hogy a jelennek tükröt tartson, kérdéseket tesz fel, melyeket eddig nem tettek fel. És mert tanár is, eljut a pedagógia mai állapotáig, s kijelenti: száraz magyarázatok helyett a lelket kell megszólítani, mozgásba hozni a gondolkodást. Goethe szavait ajánlja a pedagógusoknak: „A legtöbb, amit a gyermeknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.”
Mit kezdjen tehát egy igényesebb szülő azzal a tanárnővel, aki butaságát, képzetlenségét úgy fitogtatja, hogy „ráncba szedi” a tehetséges gyerekeket, dresszúrát alkalmazva nem veszi észre, hogy ezzel letöri a bontakozó kisdiákok szárnyait.
Hasonlóan emel szót politikai esetek láttán is a szerző, és hangsúlyozza: „Legfontosabb a belső tartás”, mert „az első lépés a világ megismeréséhez: önmagunk megismerése.” Huszonhárom lépés című könyve a józanul látó alkotó kis kincsesháza. Amikor megjelent, még csak 27 éves volt. De verseit sem lehet elhanyagolni. Például Nap és kereszt című költeménye a keresztény magyar szimbolika nemes versrajza. A bibliai Asszonyt így mutatja be: „Boldogasszony ég-palástját / nap-ruhára fölcserélte, / s napban őrzi ezt a népet, / fején csillagkoronával.”
Dallamot kívánó sorok, új népének-strófa.
A költő neve: Véghelyi Balázs. Érdemes figyelni rá.

(Tóth Sándor: Őszi számadás, Szent István Társulat, Bp., 2017.)

Üzenet érkezett


A 89. Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelent legújabb, válogatott és új verseimet tartalmazó kötetem, az Üzenet érkezett. A borítót Balogh Ágnes Emese tervezte, szerkesztőnek Kaiser Lászlót kértem fel.
A könyvet június 8-án (pénteken) 14 órától a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárban, június 9-én (szombaton) 17 órától a budapesti Vörösmarty téren, az Üveghegy Kiadó 116. számú pavilonjánál dedikálom. Megvásárolható a helyszínen, illetve – mások mellett – az Alexandra, a Bookline, a Libri és a Líra könyvesboltjaiban és webáruházában.

Üzenet érkezett

Borítóterv és fotó: Balogh Ágnes Emese.
Üveghegy Kiadó, 2018.

(9. old.)
Kollázs, évszakokra

Minden elmúlik,
változnak az évszakok,
de a vers örök.

Zeng a csatorna,
fénybe kiálts: lángok a
barackfaágon!

Nekem most elég,
hogy süt a nap s a réten
árnyak sora ül.

Itt van az ősz, itt.
A természet feje is
tarlott bokrok közt.

Téli éjszakán
valami nagy-nagy tüzet
másnak is remélj.

(Kamera előtti rögtönzés Áprily Lajos, Utassy József, Csoóri Sándor, Weöres Sándor, Petőfi Sándor, Arany János, Berzsenyi Dániel és József Attila verseiből. Elhangzott az M2 Petőfi TV Én vagyok itt című műsorában, 2017. április 11-én.)

(33. old.)
Párizs, 2015

Párizsba beszökött az ősz,
viharral jött, ott is maradt.
Ismeretlenül ismerős
minden, lombtalan fák alatt.

(46. old.)
Budapest

Cseh Tamás emlékének

Itt a város, vagyunk lakói…
Tócsák tükrében turisták arca,
idegenül néznek háború-
sebzette, sötét bérházfalakra.

Látják a romkocsmák árnyait,
látják hidak, paloták fényeit,
de nem sejtik, hogy az emberek
hogyan éltek és hogyan élnek itt.

Nem tudják, Ady Endre hol ült
mámoros, merengő, bús éjszakán,
nem tudják, melyik gangon állt egy
szomorú vasárnap a cselédlány,

aki többé nem mosta minden
szennyesét e városnak, s hogy merre
vitte az út Jánost és Tamást
dalaik másnapján, reggelente.

Nem tudják, nem is kell tudniuk.
Mi maradunk itt, vagy továbbmegyünk.
Lehet-e még benne otthonunk,
és lesz-e benne még lakóhelyünk?

(78. old.)
Villő!

Vártam, hogy jöjjél
végre világra,
gondolat voltál,
sejtjeim álma.

Kibújtál végül,
amikor kellett –
Mikulás hozott,
puttonya rejtett.

Dadogva telnek
sorban az esték,
pedig a szavak
embere lennék…

Köszöntelek hát,
miként az illő:
De jó, hogy itt vagy,
Véghelyi Villő!

(2017)

(87. old.)
Kibontakozás

„Kezdenél magaddal valamit
ahelyett, hogy olvasol!” – mondta
egy utastársam a metrón, miután
félrelökött, hogy mehessen
kezdeni valamit magával.

(112. old.)
Nyuszi a lakásban

Jön a nyuszi, fut a nyuszi –
rágás, kaparás.
Tesz a nyuszi, vesz a nyuszi –
ó, jaj, a lakás!
Vajon mit akar a nyuszi?
Szekrényt kutat át!
Vajon kire-mire feni
most épp a fogát?

Kip, kop, foga jár, foga jár,
örül a nyuszika már:
falatra talál.
Hip, hop, gyere, nyúl, gyere, nyúl,
az ölembe idebújj,
velem elcsitulj!

Villő


2017. december 6-án egy dactilus és egy spondeus alliteráló nászából megszületett a kislányom: Véghelyi Villő.
Köszöntse őt ez a vers:

Villő!

Vártam, hogy jöjjél
végre világra,
gondolat voltál,
sejtjeim álma.

Kibújtál végül,
amikor kellett –
Mikulás hozott,
puttonya rejtett.

Dadogva telnek
sorban az esték,
pedig a szavak
embere lennék…

Köszöntelek hát,
miként az illő:
De jó, hogy itt vagy,
Véghelyi Villő!

Magyar Múzsa

Megjelent a Magyar Újságírók Közössége új folyóirata, a Magyar Múzsa első száma. A bemutatkozó lapszámban helyet kapott Egyszer a vonaton… című rövid prózám is.

Könyvkultúra Magazin

A Könyvkultúra Magazin szerzője (bizonyos Oxi) így fogadta a Zene nélkült:

DALSZÖVEGBEN IS ÉL A NEMZET

Amikor a Wikipédia internetes lexikon lapjaira feltették Véghelyi Balázs író, költő, szerkesztő és zenész életpályáját, számos és kiterjedt foglalkozási területe mellett egy fél mondat erejéig megjegyezték: „kutatja a magyar dalszövegírás történetét”. Nos, a kutatás egyfelől beérett, hiszen Véghelyi megírta és kiadták Zene nélkül című kötetét. A magyar popzenei dalszövegek fejlődéstörténete hiánypótló kiadvány, kellett már, mint egy falat kenyér.
Talán nincs is olyan magyar ember, aki ne tudna idézni legalább egy, de jó esetben akár egy egész csokor magyar dalt, vagyis annak dalszövegét. A magyar dalszövegről azt kell tudni, hogy szélsőségek jellemzik: vagy bántóan bugyuta és egyszerű, mint a faék, vagy túl filozofikusan és megmondósan szájbarágós. Na, jó, vannak teljesen klassz dalszövegek is. Vélhetően ez utóbbiak miatt ragadott tollat, avagy klaviatúrát Véghelyi Balázs, akinek amúgy jobb dolga is volt/van, hiszen számos módon alkot: prózát és verset, esszét és gyerekverset is ír, de van, hogy megzenésít és akkor elő is adja. A magyar popdalszövegek kultúrtörténetének megírására, azt hiszem, mégsem vetemedett, de lehet, hogy az általam is vázolt okok miatt (és most ne idézzük Fábry illetve Puzsér mester egy-egy igen csak maróan gunyoros dalszövegkritikáját, melyekkel pont a helyükre tették a honi szerzőket). Véghelyi Balázs annyi előnyt még adott is magának a téma megközelítésében, hogy fejezetekre bontotta a népdaloktól napjaink slágerlistájáig tartó nem kis időszakot. Az egyes fejezetek aztán végül is egy-egy adott korszakról szólnak, a dalszövegek értelmezésében, azokon átszűrve. Izgalmas, tartalmas, intelligens és bravúros elemzés, hogy a humorról és művészeti értékelésről már ne is beszéljünk. Firnyákos kötet, annyi szent.

Oxi írása online itt érhető el:
http://konyvkultura.kello.hu/egypercesek/2017/09/zene-nelkul

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás