Visszhang

Kritikák, ELEMZÉSEK

Baranyi Ferenc: Ouverture

(Előszó Véghelyi Balázs Zene nélkül című könyvéhez) Nem tagadom: legifjabb pályatársaim közül Véghelyi Balázs áll hozzám a legközelebb. Barátom és szövetségesem ő, hiszen verseivel hatékony is akar lenni, nem csupán hatásos. Akárcsak jómagam. Az is rokonít bennünket, hogy mindketten „két úr szolgái” vagyunk: az irodalomé és a zenéé. Ezek nem csupán testvérmúzsák, hanem ikermúzsák. Méghozzá egypetéjű ikrek. Balázs Zene nélkül ...
Bővebben

DÉR KATALIN: Bábel tornya újra épül

Isten az emberiséget egységes, egynyelvű és -kultúrájú közösségnek tervezte. Ám miután a bűn elárasztotta a földet, a vízözönt követően úgy döntött, megszünteti ezt az egységet, és a Noé családjából újjáteremtendő embereket népekre tagolja. Célja az volt, hogy megakadályozza az istentelen erők centralizációját egyetlen hatalmi központban, és ne tűrje, hogy a jó és a gonosz erői közötti küzdelem, amely ezután a ...
Bővebben

BOZÓK FERENC: A Makrokozmosztól a Mikrokozmoszig

Véghelyi Balázs új kötete, a Terepasztal, az 1983-ban született szerző mindezideig megjelent hat kötetéből a harmadik, amely tisztán verskötet. A szerző még nincs harmincesztendős, ám mintha már kezdené érezni a közelgő „krisztusi kor” emberhez szabott keresztjeit, hiszen erősödik lírájában a nosztalgiázó hang. Még című versében a Szeptember végénnel folytat párbeszédet: „Tél dere még nem üté meg, dús a hajam, sima ...
Bővebben

DEÁK-SÁROSI LÁSZLÓ: Közösségépítő zene

Útravaló énekek a címe annak a barátságos külsejű és tartalmú CD-nek, amely Véghelyi Balázs versmegzenésítéseit tartalmazza. A mindössze kilenc műsorszámból álló lemezen a versek mellett megszólal egy népdal és egy gitárszóló is. Elsőre nagyon heterogénnek tűnik az anyag. Előadói stílusok és műfajok keverednek benne. A dalokat kórus énekli, helyenként szólistákkal kiegészülve. A kíséretben van elektromos és akusztikus zongora, elektromos gitár, ...
Bővebben

FAZEKAS ISTVÁN: Véghelyi Balázs: Huszonhárom lépés

Véghelyi Balázs prózája: a munka szépségének felmutatása. Szorgalmasan kutat, jegyzetel, szelektál, ötvöz és modern korunkhoz illően modernül gondolkodik. Elemi létszükséglete a mindennapi olvasás. Megkülönböztetett figyelmet szentel azoknak a költőknek és íróknak, akikben felismeri az eruptív tehetséget, akikről József Attila nyomán úgy vélekedik, hogy nélkülük meggörbülne a világ gyémánttengelye. A még mindig fiatalnak mondható szerző már indulásakor nagy fába vágta a ...
Bővebben

DEÁK-SÁROSI LÁSZLÓ: Az irodalomról menet közben

Ezt a könyvet olvasni olyan érzés, mintha sétálnánk az irodalomban, a kultúrában, a történelemben a szerző beszélgetőtársaként. Ezért találó metafora a „lépés” a kötet címében. Véghelyi Balázs kedvesen, közvetlenül mesél, és nem csak az alkalmi beszédeinek lejegyzett változatában, hanem kritikáiban is. Egyedi hangja, személyes stílusa jól kiegészíti a tárgyilagos, példákkal és elemzésekkel felépített érvelését. E huszonhárom írás egyenként átlagosan négy ...
Bővebben

ANTAL JÓZSEF: „…ahogy tóban a hínár, tűzijáték az égen”

Véghelyi Balázzsal évfolyamtársak voltunk az ELTE-BTK magyar szakán. Általában akkor találkoztunk s beszélgettünk, amikor úgy hozta a sors, hogy ugyanarra a vizsgaidőpontra jelentkeztünk. Legutoljára a tavaly nyári államvizsgára osztottak be minket egy időpontra, egy bizottsághoz. Ekkor hívott el a másnapi, Vörösmarty téren megrendezett Ünnepi Könyvhétre, ahol legújabb, Kötelék című kötetéből „baráti kötelékül” dedikált nekem egy példányt. Véghelyi Balázs könyörtelenül éleslátó ...
Bővebben

BOZÓK FERENC: Lépések önmagunkhoz és egymáshoz

Véghelyi Balázs 1983-ban született, Százhalombattán él. Az idei, 81. Ünnepi Könyvhét könyvújdonságainak egyike volt immár ötödik kötete, a Huszonhárom lépés. Új könyve esszéket, jegyzeteket és recenziókat, kritikákat tartalmaz. Három nagyobb, lazán egymásba kapcsolódó egységből áll össze harmonikus egésszé. Az első egységben mutat legtöbbet önmagából a szerző, de könyve minden írását saját személyes optikája és értékrendje teszi sajátosan, hamisítatlanul „véghelyibalázsossá”. Az ...
Bővebben

FAZEKAS ISTVÁN: Vakmerő hűségben

Sokan azt hiszik, a bátorság: vakmerőnek lenni a gonoszságban. Vakmerőnek lenni a jóságban! Ez az igazi bátorság. És vakmerőnek lenni a hűségben? Ez már több a bátorságnál is. Ezt a fajta vakmerőséget érzem Véghelyi Balázs Profán kantáta című versében, melyet – nagyon helyesen – Bartók Béla emlékének ajánl. Ez a vers az otthont, hazát, múltat, jövőt kereső „kétségbeesett remény” könyörgése ...
Bővebben

W. BARNA ERIKA VIKTÓRIA: Véghelyi Balázs: A megíratlan és a megírt idők

W. BARNA ERIKA VIKTÓRIA Véghelyi Balázs: A megíratlan és a megírt idők Egy mély élményű, felejthetetlen álmom alapján mintha fraktálokban, önhasonló halmazok ismétlődésében íródna az emberiség történelme is, és időről időre visszatérnek az örök emberi állapotok: mintha mindig azonos mennyiségű boldogság és azonos mennyiségű szenvedés lenne jelen az emberiség azonos időben élő tömegében. S míg a Teremtő „díszlete” örök marad, ...
Bővebben