Dér Katalin, az ismert klasszika-filológus és teológus második alkalommal közölt rövid jegyzetet egyik versemből kiindulva. A Képmás Magazin 2017/7. számában ezúttal Freud és az internet című versem indítja eredeti gondolatmenetét. Megtisztelő, köszönet érte a szerzőnek.
Az írás az alábbi linken is olvasható:
https://kepmas.hu/mi-koze-a-tarstalansagnak-a-szamitogepekhez
Hírek
Halom TV
A Halom TV Terítéken című műsorában szerepeltem 2017. június 21-én. Bár a százhalombattai televíziónak gyerekkorom óta sokszor voltam vendége, ezúttal a korábbiaknál hosszabban és mélyebben beszélgethettünk Fodor Bernadettel könyvekről és könyvkiadásról. Az adás visszanézhető a televízió honlapján:
Versfordítás, interjú és Baranyi-előszó a Stádiumban
A Stádium Hírlap 2017/2. számában egész oldalas beszélgetés olvasható velem az Üveghegy Kiadóról és legújabb, Zene nélkül című könyvemről. Ennek előszavát, Baranyi Ferenc írását is közli a lap, illetve egy versfordításom is helyet kapott a lapszámban: Doris Lessing Nobel-díjas írónő Egy magyar barátnak című 1961-es versét ültettem át magyarra.
Zene nélkül – Dedikálások és könyvbemutató
A 2017-es Ünnepi Könyvhétre jelenik meg legújabb, sorban hetedik könyvem, a Zene nélkül, alcíme szerint: Fejezetek a magyar dalszövegírás történetéből. Hat év munkájának eredménye. Köszönet mindazoknak, akik segítettek és biztattak. Külön köszönöm Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költőnek, hogy előszót írt hozzá, Százhalombatta Város Önkormányzatának pedig az anyagi támogatást. Az első könyvbemutató a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárban lesz június 9-én, 18:30-tól. Dedikálások az Ünnepi Könyvhéten: 8-án (csütörtökön) 17 órától, 10-én (szombaton) 15 órától és 11-én (vasárnap) 16 órától az Üveghegy Kiadó 103. számú pavilonjánál a Vörösmarty téren. Június 11-én 13:30-tól László Anikó beszélget velem zene, szöveg és közönség kapcsolatáról a Vörösmarty téri színpadon.
Új honlap
Ennek a honlapnak az elődje 2009-ben készült el. Az új verzió tartalmában nem sokban különbözik az előzőtől, formájában viszont teljesen megújult, néhány funkciót mellőz, helyettük újabbakat kínál. Például a folyamatosan frissülő főoldalt, ahol a velem kapcsolatos fontosabb hírekről, eseményekről tájékoztatom a reménybeli Olvasót. „Szeretném magam megmutatni, / Hogy látva lássanak, / Hogy látva lássanak.” – írta Ady Endre. Szívemből szólt. Nagyjából az lennék, amit itt látsz.