Egyéb

Véghelyi Balázs: Freud és az internet

„Ösztönén: fórumok, kommentek…
Felettes én: blogok, honlapok,
közösségi oldalak profiljai…
Reális én: szerverhiba.”

Így darálja le és így nyeli magába a világháló az ember teljes személyiségét, miközben Szent Izidor, az internet védőszentje fejét veri a mennynek falába.
A három „én”, amelyekről a költő beszél, a freudi emberkép három kategóriája, a lélekről alkotott modell három szerkezeti eleme.
Az ösztönén, amelynek neve Freudnál valójában nem is én, csupán „Az”, Id, semleges nemű, vagyis nem nélküli latin névmás. Ezt az ént szenvedélyek alkotják, ez a vágyak forrása az emberben, erről olvassuk, hogy a mai ember a háló fórumain éli ki kommentek formájában, amikor névtelenségbe vagy álnevek mögé rejtőzve, kontroll nélkül önti ki vágyszüleményeit a közösségre, legalább verbálisan, afféle szóbeli kielégülés formájában.
A felettes ént, a freudi Superegót, amely kontrollálja, a kor erkölcsi ideáljainak, törvényeinek, szabályainak, elvárásainak meg a tradíciónak való engedelmességre igyekszik szorítani az egyént, a versben a „blogok, honlapok, közösségi oldalak profiljai” képviselik.
A reális én a személy józan állapota, az értelmes cselekvés forrása és centruma; Freud egyszerűen Egónak nevezi. Pontosan ez az, ami eltűnt, kihullott az emberből, nincs többé. Ha mégis felbukkan valami nyoma bennünk, ha megszólal a józan Ego szava, a vers szerint ez nem más, mint „szerverhiba”.
Véghelyi Balázs verse végletekig leegyszerűsített pillanatkép korunk emberéről. Egyszerre ötletes és tragikus. A költeményben nincs állítmány, nem is hiányzik, a freudi pszichoanalízis és az internet fogalmai enélkül is kölcsönösen egymást állítják. Az elmondottakon túl elemzést, magyarázatot aligha igényel a vers. Értjük, felismerjük benne világunkat, jelenünket, meg annak várható folytatását.
Éppen emiatt jut eszembe róla Spike Jonze A nő című 2013-ban bemutatott Oscar-díjas filmje, amely a teljes én, az emberi személyiség jövőbeli sorsáról szól, példázat a versben tömören felskiccelt világhoz, mintegy annak részletezése, avagy meghosszabbítása egy történet keretében.
A film Los Angelesben, egy futurista Los Angelesben játszódik. Hatalmas tömeg hömpölyög az utcákon, de közelről nézve azt látjuk, hogy mindenki a saját tabletjével vagy okostelefonjával enyeleg. Itt él a magányos, szerencsétlen Theodore. Az a foglalkozása, hogy jó pénzért afféle régimódi, gyönyörű, romantikus szerelmes leveleket ír, méghozzá papíron, kézírással – micsoda unikum ez már ma is! – azoknak, akik ilyet rendelnek a cégtől. Igen, efféle szolgáltatás is lesz egykor, mivel a számítógépnek és az okostelefonnak köszönhetően az emberek elveszítették képességüket az őszinte személyes beszélgetésre, ahogy Theodore sem volt képes soha beszélni érzéseiről feleségének, akivel immár válófélben vannak. Reális énje: szerverhiba.
Miközben a válását intézi, beleszeret egy drága pénzen vásárolt operációs rendszerbe, melynek neve Samantha. Samantha mindent hall, ért, és búgó női hangon beszél is a főszereplőhöz, egyre intimebb kapcsolatra lép vele. Immár nemcsak arról van szó, hogy mindenki olyan társra vágyik, aki tökéletesen megfelel elvárásainak, a benne élő ideálnak, hanem arról is, hogy a mai-jövőbeli ember eleve, alkatilag képtelen elviselni akár egy hajszálnyi eltérést ettől az ideáltól, olyan partnert keres, akinek nincsenek saját valós problémái. Mély, nagy szerelmek, házasságok mennek tönkre a filmben örökre, csak mert a felek, a tolerancia szép új világában, a legjelentéktelenebb konfliktusokat sem tudják elviselni vagy kezelni, a legkisebb kompromisszumra sem képesek a másikkal. Ezért társtalan a főszereplő, ezért olyan hatalmas biznisz az új operációs rendszer, amelynek Theo annyira a foglyává válik, hogy amikor Samanthát átprogramozzák, és eltűnik a főhős életéből, ő egy toronyház tetején köt ki, készen arra, hogy a mélybe vesse magát. A gépnő nem csupán tökéletesen olvassa, a verset idézve, a férfi ösztönénjét, felettes és reális énjét szimultán, hanem egyenesen belőle, a férfi lényéből építette fel a „hölgyet” az automata. Samantha egy az egyben a Theodore-ban élő nő kivetülése. Ezért, amikor valahogy mégis túllép kreált lényén, Theodore nőideálján, a románc azonnal véget ér. Marad az egyedüllét.
A vers Véghelyi Balázs Terepasztal című kötetében látott napvilágot (Hungarovox, 2012).

(Dér Katalin: Biblia és irodalom, Kairosz Kiadó, Bp., 2019.)