Véghelyi Balázs 1983-ban született, Százhalombattán él. Az idei, 81. Ünnepi Könyvhét könyvújdonságainak egyike volt immár ötödik kötete, a Huszonhárom lépés. Új könyve esszéket, jegyzeteket és recenziókat, kritikákat tartalmaz. Három nagyobb, lazán egymásba kapcsolódó egységből áll össze harmonikus egésszé. Az első egységben mutat legtöbbet önmagából a szerző, de könyve minden írását saját személyes optikája és értékrendje teszi sajátosan, hamisítatlanul „véghelyibalázsossá”.
Az első nagyobb blokkban személyes hangú gondolatfutamokat olvashatunk irodalomról, nemzeti összetartozásról, kötődésekről és vonzódásokról, találkozásokról. A kötődés, kötelék fogalma korábbi köteteiben is erőteljes tartalmi nyomatékkal bír. 2008-as kötetének nem véletlenül adta a Kötelék címet. Egy helyütt így írt önmagáról, vállalt szerepéről: „A művészet világa: kerek, egész világ. Az ember színrelépésével együtt született meg az igény a táncra, a zenére, a festészetre és a varázsmondókákra. Nemcsak gazdagabbá teszi az életünket: éppolyan szükséglete szellemünknek, mint a testnek a kenyér, léleknek a szerelem. Az egyetemes kultúra ismerete és megélése által lehetünk többek – önmagunknál. Sokaknak ez nem fontos. Nekem igen. Emellett – a globalizáció korában nemzeti kultúránk ismerete és megélése tarthat meg bennünket magyaroknak. Sokaknak ez sem fontos. Nekem igen. Ezért teszem, amit tennem kell. És ahogy tenni tudom.”
Miféle kötelékeket igyekszik megtalálni a szerző? Miféle meglévő, de szakadékony köteleket igyekszik erősebbre fonni? Választ kaphat az olvasó ezekre a kérdésekre a Lépések, az EGÉSZ-ség, az Erdélyi napló és a Találkozás önmagunkkal című írásokból. Jól érzékeli a szerző azt a korproblémát, hogy a személyiségen belüli, a személyt egységgé összetartó, valamint személyestől a kollektívumig érő kötelek szakítószilárdsága nagyon meggyengült manapság. Huszonhárom lépés a könyv címe, de nemcsak azért, mert huszonhárom írást tartalmaz, hanem igyekszik huszonhárom lépést tenni önmaga, mások és a világ megértése és helyesebb, tartalmasabb megszeretése felé is.
Kötetének második nagyobb egységében olyan irodalmi esszék olvashatók, melyek elfeledett vagy háttérbe szorított alkotókról igyekeznek “lefújni a feledés porát”. A felfedezés vagy újrafelfedezés szándékával ír Karinthy Ferencről, Zelk Zoltánról vagy Baranyi Ferencről. Figyelemre érdemes a Fazekas Mihályról és a Lúdas Matyiról szóló átfogó, mégis népszerűsítő és olvasmányos írása, vagy Beniczky Péter verseinek szlovák fordításának visszafordítása magyarra és összevetése az eredeti magyar nyelvű Beniczky-szövegekkel. A fordítás és összevetés mint izgalmas kaland nem csupán ebben az írásában izgatja. Egy másik írásában Janus Pannonius Búcsú Váradtól című latin nyelvű elégiájának közel harminc magyar fordítását veti össze. A Gondolatok az irodalomtanításról című írás sajátos, egyedi, személyes tapasztalatán alapuló „tantárgypedagógiai” kalandjait és felismeréseit mutatja az anyai és nagymamai ágon pedagóguscsaládból származó írónak. Különös revelációval hat az az írása, melyben Kemény Katalinnak, Hamvas Béla feleségének a férje halála után írt és íróasztalfióknak szánt verseit igyekszik beemelni az irodalmi köztudatba.
Kötetének harmadik egysége azokat a kötelékeket jelzi és erősíti, melyek a kortárs irodalomhoz és kortárs írókhoz kötik a szerzőt, hisz ez a blokk kortárs írókról és könyveikről szóló könyvismertetőket, recenziókat tartalmaz.
Összességében elmondható, hogy aki szívesen gondolkodik kultúráról, egyénről és közösségről, vagy a nemzeti összetartozás kérdéseiről, garantáltan baráti viszonyba fog kerülni Véghelyi Balázs Huszonhárom lépés című új könyvével.
(Napút, 2010/6.)