Hírlik, hogy a magyar kultúra haldoklik. Hírlik, mert ebben az agyonmanipulált világban felerősödött az a komoly és megalapozott gondolatokat közvetítő nemzetértelmezés, hogy századunk elejére esendőbbek és kiszolgáltatottabbak lettünk a többi európai népeknél, hogy múltunk jövendője csak délibáb, oktalan szemfényvesztés. Ezt az utóbbi tíz év kultúrpolitikája is igazolni látszik.
Véghelyi Balázs karcsú kis könyve felüdülés mindazoknak, akik akár szellemi, akár morális terhekkel (vagy csak azért, hogy éppen olvassanak valamit) a kezükbe veszik. Csoóri Sándor, akinek szellemisége, életlátása talán legnagyobb hatással volt eddig a fiatal szerzőre, így kezdi a könyv ajánlását: „Véghelyi Balázs a csodatevők szakmáját tanulgatja: költő, író, nemzetnevelő felnőtt akar lenni s nem űrhajós, nem televíziós személyiség és nem is politikus. Olyan Toldi-utódnak készül, aki egy szalmaszállal nemcsak lepkéknek, katicabogaraknak és sasoknak mutatja az utat, hanem fiatal kortársainak is, akik kevesebbet tudnak az életről, a sorsról, önmagukról.”
Valójában ez a kis könyv nem más, mint az önmagát kereső embernek a szellem vidékein megvívott végvári harca az elkorcsosulással, az ízlésterrorral szemben. Magyar poharak a címe, amiről én rögtön a borra asszociáltam, pedig a szerző csak tiszta vizet akar önteni a magyarságlelket emelgető poharába. Véghelyi Balázs könyve megjelenésekor elsőéves bölcsészhallgató volt magyar szakon. Nem csak az eszmetörténeti, esszé-igényű összegzések iránt mutat hajlandóságot, hanem a világ általa való befogadását és értelmezését versekben is igyekszik kifejezni.
A szerző sokat tanult és a tanulás közben szívére tetoválta ezt a csonka kis országot, „Európa anyajegyét”. A Magyar poharakban kifejtett eszmefuttatásaival és feltett kérdéseivel olyan lelki hazát teremt, ahol az ember belemerülhet múltunk kincseibe. A könyv szerkesztésére jellemző az a sajátos montázstechnika, ahogyan a történelmi eseményekhez kapcsolja az oda tartalmában vagy stílusában többrétűen illeszkedő kulturális alkotásainkat, így az olvasó is részese lehet annak az élménynek, ahogy a szerző az eszmék világában játszik az idővel. Írásainak fegyelmezettségére is igaz Illyés Gyula következő megállapítása:
„Gondolatoddal tégy túl a lángelmén,
az lesz a nagy dolog!
De még nagyobb:
mondd el az egyszerű nép napi nyelvén.”
(Új Horizont, 2004/6.)