Szeptember 11-én elhunyt Tóth Sándor József Attila-díjas költő, újságíró, tanár. Nem egészen egy hónappal 80. születésnapja után váratlanul tért meg a hite szerinti Örök Hazába. Kiadója lehettem, de több is annál. Visszajáró vendég voltam rádióműsoraiban, én pedig irodalmi estjein kérdezhettem őt. Minden válasza egy-egy nyomdakész esszé volt. Sokat beszélgettünk, sokfelé jártunk. Sokoldalú műveltségéből tudást, korrektségéből erőt meríthettem az elmúlt fél évtizedben. Könyveit és barátságát megőrzöm. Nyugodj békében, Sanyi bácsi!
Posts Tagged with Tóth Sándor
Tóth Sándor: Új hang, tiszta írás
Az életkor normális törvénye azt mondja, hogy a fiatalság az értékmérő, ha átlépjük azt a küszöböt, amely már a távoli gondolat új hazája, inkább visszafelé fordítja a tekintetünket, hogy felmérjük a megtett utat. Ebben a számvetésben jelen kell lennie a hagyatkozásnak: kire mi várjon, ha átveszi a staféták váltóbotját, és cseppet sem kicsinyeskedik-féltékenykedik, hanem bízik a váltásban. Persze vannak, akik mohón kapkodnak, s vélik: a bölcsességük akkor igazolódik, ha mindenképpen azt akarják, hogy évek átélése nélkül a hiányt valamiféle kényszer-pótlékkal töltsék ki. Hogy mire mennek ezzel? Nevetségessé válnak…
Örültem tehát, amikor egy fiatal íróval, költővel találkoztam az elmúlt hetek egyikén, akit – írásai után – valóban bölcsnek találtam nem a „nyüzsgése”, hanem szorgalmas elmélyülése miatt. Hat könyvet tett eddig az asztalra, s mindössze 32 éves. Költő, esszéista, akinek szíve közepén a hazai értékvilág, a kereszténység gondolatisága érhető tetten, a tiszta, szép szó, s az aggodalom, ha fertőző jelenségeket tapasztal. Elmerül a múlt irodalmában, hogy a jelennek tükröt tartson, kérdéseket tesz fel, melyeket eddig nem tettek fel. És mert tanár is, eljut a pedagógia mai állapotáig, s kijelenti: száraz magyarázatok helyett a lelket kell megszólítani, mozgásba hozni a gondolkodást. Goethe szavait ajánlja a pedagógusoknak: „A legtöbb, amit a gyermeknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.”
Mit kezdjen tehát egy igényesebb szülő azzal a tanárnővel, aki butaságát, képzetlenségét úgy fitogtatja, hogy „ráncba szedi” a tehetséges gyerekeket, dresszúrát alkalmazva nem veszi észre, hogy ezzel letöri a bontakozó kisdiákok szárnyait.
Hasonlóan emel szót politikai esetek láttán is a szerző, és hangsúlyozza: „Legfontosabb a belső tartás”, mert „az első lépés a világ megismeréséhez: önmagunk megismerése.” Huszonhárom lépés című könyve a józanul látó alkotó kis kincsesháza. Amikor megjelent, még csak 27 éves volt. De verseit sem lehet elhanyagolni. Például Nap és kereszt című költeménye a keresztény magyar szimbolika nemes versrajza. A bibliai Asszonyt így mutatja be: „Boldogasszony ég-palástját / nap-ruhára fölcserélte, / s napban őrzi ezt a népet, / fején csillagkoronával.”
Dallamot kívánó sorok, új népének-strófa.
A költő neve: Véghelyi Balázs. Érdemes figyelni rá.
(Tóth Sándor: Őszi számadás, Szent István Társulat, Bp., 2017.)