Tarka színpadok – Véghelyi Balázs

Nyolc év munkájának eredményeként lát napvilágot legújabb, Tarka színpadok című könyvem a 96. Ünnepi Könyvhéten. Alcíme: Irodalom és közélet a korai pesti kabaréban. Az Üveghegy Kiadó gondozásában megjelent kötet 2024 őszén megvédett doktori disszertációmon alapul. Szándékaim szerint tudományos igénnyel, de a szélesebb olvasóközönség figyelmére is számítva mutatom be a századforduló Budapestjének jellegzetes tereit: a kabarészínpadokat. Olyan klasszikusok szórakoztató művei kerülnek terítékre, mint Ady Endre, Babits Mihály, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Molnár Ferenc vagy Móricz Zsigmond – és általuk olyan sanzonok, kuplék, rövidebb-hosszabb jelenetek, amelyekből elénk tárul a kor nagyvárosi élete: utcáival, tereivel, parkjaival, és a benne élő emberekkel: kétes hitelű politikusoktól moziba járó városi legényekig, kávéházak teraszán csevegő úrihölgyektől gangok félhományában álmodozó cselédlányokig.
A könyv megvásárolható a nagyobb terjesztő hálózatok üzleteiben és webáruházaiban, illetve megrendelhető közvetlenül a kiadótól is.
Első bemutatójára az Ünnepi Könyvhéten kerül sor: június 14-én 13 órától a Vörösmarty téri színpadon beszélgetünk róla Bozók Ferenccel, 14 órától pedig a szomszédos Vigadó téren, az Üveghegy Kiadó 11-es számú pavilonjánál dedikálom a könyvet. Egy héttel később, június 21-én 19:30-tól a százhalombattai Régészeti Parkban, a Múzeumok Éjszakája részeként ismerhetik (és vásárolhatják) meg az érdeklődők.

Borítóterv: Balogh Ágnes Emese
Üveghegy Kiadó, 2025

(7-9. old)

Ez a könyv egy disszertáción alapul. Már gimnáziumi éveimben megfogalmazódott bennem a szándék: doktora leszek annak, ami – a barátság és a szerelem mellett – a legtöbb örömet és inspirációt adta nekem, és amiben – a barátsággal és a szerelemmel ellentétben – soha nem kellett csalódnom. Ebben meghatározó szerepe volt szüleimnek, akik messzemenőkig támogattak abban, hogy sokak szerint piacképtelen, de számomra az egyetlen elképzelhető irányban tanulhassak tovább. Ugyanezért tartozom köszönettel általános és középiskolai tanáraim közül is többeknek. Az egyetemről leginkább Kovács Sándor Iván professzor emlékének tartozom hálával: ő közölte első írásaimat, filológiai alapvetésivel, biztatásaival és útbaigazító kritikáival maradandó hatással volt pályám alakulására.
Egyetemi éveim alatt, mégis, elsősorban a szépirodalmi alkotótevékenység került előtérbe. Utána pedig a munka, a megélhetés és – mindenekelőtt – a családalapítás. De nem tettem le teljesen a tudományos tervekről sem. A végső elhatározás Zene nélkül című, a magyar dalszövegírás történetét vázlatosan, ismeretterjesztő formában feldolgozó könyvem írása közben fogant meg bennem. Ekkor ismerkedtem meg közelebbről a pesti kabaré korai korszakával, amelyet – a könyvtől függetlenül – részletekbe menően is elkezdtem kutatni és vizsgálni. Kiderült tehát, hogy ez az én témám. A kezdetektől eltökélt voltam abban is, hogy munkám eredményét nyilvánosságra hozzam – olvasmányos formában, de az irodalomtudomány elvárásainak is megfelelve.
Amikor megkaptam az értesítést, hogy felvételt nyertem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Irodalomtudományi Doktori Iskolájába, Villő lányom már sok mindent érzékelt abból a bensőséges világból, amelyet végül 2017. december 6-án hagyott el – legszebb ajándékunkként a Mikulás puttonyából. Nem egészen két évre rá öccse, Teofil is megszületett. Köszönöm nekik, és persze édesanyjuknak is, hogy néha megengedték: ne csak meséket olvassak hangosan, hanem „felnőtt könyveket” is – magamban. Sőt: délutánonként ne haza, hanem egyetemre vagy könyvtárba menjek. Támogatásuk nélkül ez a munka nem születhetett volna meg.
Külön köszönettel tartozom témavezetőmnek, Ádám Anikónak, akit ismeretlenül kerestem fel témaötletemmel. Első pillanattól kezdve támogatott szándékomban, segített munkámban, eligazított szakmai vagy adminisztrációs megakadásaimban. Tudása, felkészültsége mellett nyitottsága és rugalmassága is hozzájárult ahhoz, hogy a könyv alapjául szolgáló disszertáció elkészülhetett és 2024. szeptember 17-én, summa cum laude minősítéssel, doktori címet eredményezett szerzőjének.
Köszönet illeti a disszertáció bírálóit is: Baranyai Norbertet, Karádi Zsoltot, Radvánszky Anikót, Thimár Attilát, illetve a Doktori Iskola vezetőjét, Dobos Istvánt. Segítő szándékú javaslataik nagymértékben hozzájárultak szándékaim – reményeim szerinti – sikeréhez.
Végül, de mindenekelőtt, bár megköszönni már nem tudom nekik, hálás vagyok azoknak az íróknak, zenészeknek, színészeknek és vállalkozó kedvű befektetőknek, akik nemcsak témát, de szórakoztató élményt is adtak számomra a kutatás során, illetve azoknak a korabeli hírlapíróknak és kritikusoknak, akik bőséges (bár olykor – az írókhoz, színészekhez, befektetőkhöz hasonlóan – ellentmondásos) forrást biztosítottak munkámhoz.
Szándékom az volt, hogy hiteles források alapján dolgozzam fel, több szempontból, szakszerűen értelmezzem és elfogulatlanul értékeljem a pesti kabaré társadalmi jelentőségét, a keretein belül elhangzott műveket, azok hatását a szűkebb és tágabb közönségre, mely utóbbinak – kellő ismeretek és beleélő képesség birtokában – mi magunk is részei lehetünk, közvetlen élmények nélkül is átélve Somlyó Zoltán személyes emlékekből fakadó, nosztalgikus verssorait:

„Emlékszel még a régi szép időkre,
midőn miénk volt minden, ami szép!
A lázas, lomha pesti alkonyokra,
amikben égtünk: szíves, furcsa nép!
Midőn a csillag nékünk villogott még,
és egy kis színpad volt az életünk…
S felolvadván az esti diadalban,
a lelkünk sírt egy kurta, furcsa dalban…

Új boldogságot, új szívet reméltünk:
egy-egy Kolumbusz a nagy tengeren.
Nem nyúltunk olcsó, idegen virághoz,
csak ahhoz, mely önszívünkben terem.
Megbújtunk a kávéház szögletében
s álmodtunk, mint az ópiumszivók…
S ha este lett, a függöny elé estünk
s új szavakat s új formákat kerestünk…”

Táruljon tehát szét a függöny: emlékezzünk a „régi szép időkre”!