DEÁK-SÁROSI LÁSZLÓ: Közösségépítő zene

Útravaló énekek a címe annak a barátságos külsejű és tartalmú CD-nek, amely Véghelyi Balázs versmegzenésítéseit tartalmazza. A mindössze kilenc műsorszámból álló lemezen a versek mellett megszólal egy népdal és egy gitárszóló is. Elsőre nagyon heterogénnek tűnik az anyag. Előadói stílusok és műfajok keverednek benne. A dalokat kórus énekli, helyenként szólistákkal kiegészülve. A kíséretben van elektromos és akusztikus zongora, elektromos gitár, furulya, hegedű, citera, klarinét. Nehéz elképzelni ezzel a felállással egységes hangvételt, de az előadóknak ez mégis sikerül. Hogyan is?
Mindenekelőtt a kórus az, ami összetartja az egészet, hiszen az énekhangnak és a kórusnak mindenhez lehet és van köze. Alapból egy komolyzenei stílusréteget biztosít, ami átfedéseket tesz lehetővé a népzene és a könnyűzene (és rockzene) irányába. A kórus nagyrészt egy szólamban énekel, csak egy-egy kis időre kettőződnek meg a szólamok. A dallamok egyszerűsége és tisztasága a népdalokéval rokon. Bizonyára nem véletlenül énekelték el a Fölszállott a páva feldolgozását is, ami szépen belesimul a versmegzenésítések közé, illetve ezek a versmegzenésítések is illeszkednek a népdalok hangvételéhez.
Az elektromos gitár és zongora már önmagukban az igényes könnyűzene irányába tágítják a stílust, és fiatalos hangulati réteggel fodrozzák az énekhangok tisztaságát. A megfelelő helyeken bekapcsolódik a többi, főleg népi hangszer. Kinek a zenéje tehát ez a műsor?
A válasz első megközelítésre egyszerű, hiszen a verseket Véghelyi Balázs zenésített meg, és előadóként is közreműködött. Mégis, a spektrum egyik végén ott a népdalfeldolgozás, a másikon Bárkányi Benjámin elektromosgitár-szólója. A kórust a zeneszerző édesanyja, Véghelyi Zuszsanna vezényli, amelynek tagjai a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanulói.
A szerzők, előadók tehát egy együttesnél, baráti és családi körnél nagyobb közösség tagjai, de nem is teljesen függetlenek ezektől. Egy lokális közösség részesei, amelyik olyan nagyon fontos a személyes identitás, illetve a nemzeti identitás között. Ez a társaság így, ebben a formában korábban nem létezett. A zene hozta össze őket. Mondhatom: ez a műsor közösséget teremtett, ami óriási dolog a mi individualista, atomizálódó és széttartó világunkban.
A megzenésített versek tematikailag is ezt az összetartozás-érzést idézik meg, még a játékosabbak is, Például a Rögmászó hangya (Csoóri Sándor verse). A népdal megénekli a szabadságvágyat (Fölszállott a páva), de az egész műsor érzékelteti, mihez képest értendő a szabadság: a biztonsághoz képest. Az ember elröpülhet, ahogyan a Felhőkergetőben (Véghelyi Balázs verse), de haza is hozza az egész világot, és megosztja az övéivel.
Nem véletlen tehát, hogy a CD címe Útravaló énekek – Kányádi Sándor Útravaló ének című verse után –, hiszen nem mindegy, hogy aki világgá megy, az milyen céllal és lelkülettel távozik, illetve tér vissza. Mi adhat tartalmat ebben a vonatkozásban az utazásnak? Ehhez a lemezen is hallható Kányádi-versből idézem a refrént: A legeslegnagyobb öröm félelem nélkül élni. Aki egy olyan közösséghez tartozik, mint ennek a lemeznek az előadói, és bátran hozzáteszem: hallgatói, annak van érzelmi alapja félelem nélkül, vagyis örömben élni.

(Agria, 2012. tavasz.)

DEÁK-SÁROSI LÁSZLÓ: Az irodalomról menet közben

Ezt a könyvet olvasni olyan érzés, mintha sétálnánk az irodalomban, a kultúrában, a történelemben a szerző beszélgetőtársaként. Ezért találó metafora a „lépés” a kötet címében. Véghelyi Balázs kedvesen, közvetlenül mesél, és nem csak az alkalmi beszédeinek lejegyzett változatában, hanem kritikáiban is. Egyedi hangja, személyes stílusa jól kiegészíti a tárgyilagos, példákkal és elemzésekkel felépített érvelését.
E huszonhárom írás egyenként átlagosan négy és fél oldalt foglal el az A5-ös méretű kis könyvben, és egyik sem hosszabb hét oldalnál. Mégis ezek a rövid eszmefuttatások pontosan bejárják azt a gondolati ívet, amelyet az adott témák felvállalhatnak. Van közöttük ars poetikus jegyzet, napló, pedagógiai, kultúrtörténeti és irodalomtörténeti esszé, bemutató beszéd, vázlatos szerzői pályakép, műfordítás és annak műhelymunka-beszámolója, illetve könyvkritika.
Mi köti össze ezeket a szövegeket tartalmilag és stilárisan? A szerző személyes, de nem a tényektől független művészi-költői hitvallása, amelyet előző műveiben is megfogalmazott. Véghelyi Balázsnak korábban már két verseskötete és két esszékötete is megjelent, és ezeknek a tartalmát egyetlen nagyobb könyvben is összeboronálhatná, annyira egységesek. Valamennyi a magyar nyelv, kultúra, történelem, mitológia és irodalom szeretetéről szól. A személyes élmények is megfürödnek a közösségi emlékezet tapasztalatainak fényében.
Véghelyi Balázs előveszi az irodalomtörténeti jelentőségükhöz mérten több figyelmet érdemlő szerzők egy-egy írását vagy életművét, és új szempontokat figyel meg, értelmez az adott kontextusban. Tényeknek néz utána, tévhiteket oszlat el, művek új értelmezését vagy épp fordítását villantja fel.
Nyilván, némely írások csupán ismeretterjesztő jellegűek, de azok is új értelmet kapnak a kötet összefüggésében. Az egész együtt arra emlékeztet, hogy benne élünk az irodalomban, és az irodalom bennünk él. Fel sem merül, hogy a könyvek által nem ment előrébb a világ. A szerző, költő, gondolkodó az igen mellett konkrétan is kiáll a jegyzeteiben, de az egész könyve még inkább megerősíti ezt a hitet / tapasztalatot. Amikor Véghelyi csupán jegyzeteiben elmélkedik, vagy bemutató szövegben érvel, akkor is mindig talál a mondandójához frappáns irodalmi idézeteket. Némelyik közismert, de olyan is akad, amelyik eszünkbe se jutna. Mint egy jó irodalomtanár, aki a diákjainak élményszerűen idéz mindig a legtalálóbb helyről órán, kiránduláson vagy a tábortűznél.
Az irodalomtanár példája nem áll messze a szerzőtől, hiszen pedagóguscsaládból származik, és maga is magyar nyelv és irodalom szakon szerzett bölcsésztanári diplomát az ELTE-n. Most Véghelyi akár a katedra mögül tanítja hallgatóit, akár a könyve lapjain keresztül társalog olvasóival, mintegy sétálva, mindenképp élményszerűen gazdagítja őket valamilyen új szempont megvilágításával Beniczky Péterről, Deák Ferencről, Karinthy Ferencről, Zelk Zoltánról, Baranyi Ferencről, Csoóri Sándorról és másokról.
Kinek ajánlhatnám a könyvet? Bárkinek általános iskolás kortól száz éves korig. Az írások többsége megjelent irodalmi lapokban, de így, egy kötetbe szervezve kellemes ébresztőként felráz abból az amnéziás állapotból, amelyik a rossz tapasztalatoknak, a pesszimista jóslatoknak enged. Véghelyi minden gesztusával arról győz meg – az első jegyzetéből szabadon idézve –, hogy „nem csak pénzt lehet – olvasni”.

(Agria, 2011. nyár.)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás