Nyolc év munkájának eredményeként lát napvilágot legújabb, Tarka színpadok című könyvem a 96. Ünnepi Könyvhéten. Alcíme: Irodalom és közélet a korai pesti kabaréban. Az Üveghegy Kiadó gondozásában megjelent kötet 2024 őszén megvédett doktori disszertációmon alapul. Szándékaim szerint tudományos igénnyel, de a szélesebb olvasóközönség figyelmére is számítva mutatom be a századforduló Budapestjének jellegzetes tereit: a kabarészínpadokat. Olyan klasszikusok szórakoztató művei kerülnek terítékre, mint Ady Endre, Babits Mihály, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Molnár Ferenc vagy Móricz Zsigmond – és általuk olyan sanzonok, kuplék, rövidebb-hosszabb jelenetek, amelyekből elénk tárul a kor nagyvárosi élete: utcáival, tereivel, parkjaival, és a benne élő emberekkel: kétes hitelű politikusoktól moziba járó városi legényekig, kávéházak teraszán csevegő úrihölgyektől gangok félhományában álmodozó cselédlányokig.
A könyv megvásárolható a nagyobb terjesztő hálózatok üzleteiben és webáruházaiban, illetve megrendelhető közvetlenül a kiadótól is.
Első bemutatójára az Ünnepi Könyvhéten kerül sor: június 14-én 13 órától a Vörösmarty téri színpadon beszélgetünk róla Bozók Ferenccel, 14 órától pedig a szomszédos Vigadó téren, az Üveghegy Kiadó 11-es számú pavilonjánál dedikálom a könyvet. Egy héttel később, június 21-én 19:30-tól a százhalombattai Régészeti Parkban, a Múzeumok Éjszakája részeként ismerhetik (és vásárolhatják) meg az érdeklődők.
Articles by veghelyiadmin
Tarka színpadok
Borítóterv: Balogh Ágnes Emese
Üveghegy Kiadó, 2025
(7-9. old)
Ez a könyv egy disszertáción alapul. Már gimnáziumi éveimben megfogalmazódott bennem a szándék: doktora leszek annak, ami – a barátság és a szerelem mellett – a legtöbb örömet és inspirációt adta nekem, és amiben – a barátsággal és a szerelemmel ellentétben – soha nem kellett csalódnom. Ebben meghatározó szerepe volt szüleimnek, akik messzemenőkig támogattak abban, hogy sokak szerint piacképtelen, de számomra az egyetlen elképzelhető irányban tanulhassak tovább. Ugyanezért tartozom köszönettel általános és középiskolai tanáraim közül is többeknek. Az egyetemről leginkább Kovács Sándor Iván professzor emlékének tartozom hálával: ő közölte első írásaimat, filológiai alapvetésivel, biztatásaival és útbaigazító kritikáival maradandó hatással volt pályám alakulására.
Egyetemi éveim alatt, mégis, elsősorban a szépirodalmi alkotótevékenység került előtérbe. Utána pedig a munka, a megélhetés és – mindenekelőtt – a családalapítás. De nem tettem le teljesen a tudományos tervekről sem. A végső elhatározás Zene nélkül című, a magyar dalszövegírás történetét vázlatosan, ismeretterjesztő formában feldolgozó könyvem írása közben fogant meg bennem. Ekkor ismerkedtem meg közelebbről a pesti kabaré korai korszakával, amelyet – a könyvtől függetlenül – részletekbe menően is elkezdtem kutatni és vizsgálni. Kiderült tehát, hogy ez az én témám. A kezdetektől eltökélt voltam abban is, hogy munkám eredményét nyilvánosságra hozzam – olvasmányos formában, de az irodalomtudomány elvárásainak is megfelelve.
Amikor megkaptam az értesítést, hogy felvételt nyertem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Irodalomtudományi Doktori Iskolájába, Villő lányom már sok mindent érzékelt abból a bensőséges világból, amelyet végül 2017. december 6-án hagyott el – legszebb ajándékunkként a Mikulás puttonyából. Nem egészen két évre rá öccse, Teofil is megszületett. Köszönöm nekik, és persze édesanyjuknak is, hogy néha megengedték: ne csak meséket olvassak hangosan, hanem „felnőtt könyveket” is – magamban. Sőt: délutánonként ne haza, hanem egyetemre vagy könyvtárba menjek. Támogatásuk nélkül ez a munka nem születhetett volna meg.
Külön köszönettel tartozom témavezetőmnek, Ádám Anikónak, akit ismeretlenül kerestem fel témaötletemmel. Első pillanattól kezdve támogatott szándékomban, segített munkámban, eligazított szakmai vagy adminisztrációs megakadásaimban. Tudása, felkészültsége mellett nyitottsága és rugalmassága is hozzájárult ahhoz, hogy a könyv alapjául szolgáló disszertáció elkészülhetett és 2024. szeptember 17-én, summa cum laude minősítéssel, doktori címet eredményezett szerzőjének.
Köszönet illeti a disszertáció bírálóit is: Baranyai Norbertet, Karádi Zsoltot, Radvánszky Anikót, Thimár Attilát, illetve a Doktori Iskola vezetőjét, Dobos Istvánt. Segítő szándékú javaslataik nagymértékben hozzájárultak szándékaim – reményeim szerinti – sikeréhez.
Végül, de mindenekelőtt, bár megköszönni már nem tudom nekik, hálás vagyok azoknak az íróknak, zenészeknek, színészeknek és vállalkozó kedvű befektetőknek, akik nemcsak témát, de szórakoztató élményt is adtak számomra a kutatás során, illetve azoknak a korabeli hírlapíróknak és kritikusoknak, akik bőséges (bár olykor – az írókhoz, színészekhez, befektetőkhöz hasonlóan – ellentmondásos) forrást biztosítottak munkámhoz.
Szándékom az volt, hogy hiteles források alapján dolgozzam fel, több szempontból, szakszerűen értelmezzem és elfogulatlanul értékeljem a pesti kabaré társadalmi jelentőségét, a keretein belül elhangzott műveket, azok hatását a szűkebb és tágabb közönségre, mely utóbbinak – kellő ismeretek és beleélő képesség birtokában – mi magunk is részei lehetünk, közvetlen élmények nélkül is átélve Somlyó Zoltán személyes emlékekből fakadó, nosztalgikus verssorait:
„Emlékszel még a régi szép időkre,
midőn miénk volt minden, ami szép!
A lázas, lomha pesti alkonyokra,
amikben égtünk: szíves, furcsa nép!
Midőn a csillag nékünk villogott még,
és egy kis színpad volt az életünk…
S felolvadván az esti diadalban,
a lelkünk sírt egy kurta, furcsa dalban…
Új boldogságot, új szívet reméltünk:
egy-egy Kolumbusz a nagy tengeren.
Nem nyúltunk olcsó, idegen virághoz,
csak ahhoz, mely önszívünkben terem.
Megbújtunk a kávéház szögletében
s álmodtunk, mint az ópiumszivók…
S ha este lett, a függöny elé estünk
s új szavakat s új formákat kerestünk…”
Táruljon tehát szét a függöny: emlékezzünk a „régi szép időkre”!
Baán Tibor: Életérzés
Az 1983-ban született Véghelyi Balázs – úgy vélem – egy nemzedék nevében kopogtatott annak idején a nagybetűs Irodalom ajtaján. Többen is , többek közt Csoóri Sándor, Czigány György, Baranyi Ferenc, Kaiser László (és folyatható a névsor) felfigyeltek a friss, néha harsány, ám a költészet formakultúrájában is otthonos (az ELTE padjait koptatta akkoriban) fiatal költő lázadó és lázító indulataira. Költészetének egyfajta összefoglalása az Üzenet érkezett című válogatás (Üveghegy Kiadó, 2018), mely fiatalos indulataival tekint az egyre borúsabb jövőbe.
Poézise szóválasztásaiban (a költő magánszótára, a nyelven belüli nyelv keresése sok mindent elárul a költőről) eleve egyfajta ironikus kívülállást valósít meg, ahonnan a klasszikusok életműve sajátos fénytörésben mutatkozik. Verstémává avatja az irodalomtörténet és politika botrányos, korszakjelző eseményeit. Az Egy történelemformáló költemény margójára így indul: „Tudhatta-e vajon a huszonöt éves Petőfi Sándor, / amikor a Dicsőséges nagyurakat / megírta, hogy a verset majd az Országyűlés / minden követének asztalára leteszik, / és az urak pánikba esnek…” Véghelyi Balázs ezúttal is a beleérzés, a helyzet botrányának (újságcikket idéző stíluselemeivel), a műfajok imitációjával fejezi ki (látszólag semleges, valójában elkötelezett) nézőpontját. Ugyancsak eredeti megközelítés, ahogy Vajda Julianna sorsába helyezkedve levelezik Csokonaival. Ismét máskor a legendás Fanni (Gyarmati Fanni) bombaként robbanó visszaemlékezései alapján fest hiteles képet a Radnóti-versekben izzó szerelemről, a korszakról, melyben megrendülnek az evidenciák: „ha már az éjjel sem óv, csak ránk szakad, / s térképnek se láthatjuk ezt a tájat, / könnyünk és mosolyunk arcunkra szárad, / ha szerelmünk se biztos, mint a zsoltár…” Ugyanebbe a körbe tartozik a Látomás – eltűnőben című vers, mely Csoóri Sándor Anyám fekete rózsa című híres antológiaversének továbbgondolása: Így: „Jött a madár … Csőrében elvitte. / Forog a nap, mint betonkeverő.” Költészet és valóság drámai konfliktusa jellemzi Véghelyi Balázs életérzését, amely nem egyszerűen egyéni reflexió a korszakra, hanem egy nemzedék kiábrándultságának, hit- és apakeresésének megélt, megszenvedett dokumentuma, hiszen ez a nemzedék az értékek és eszmék devalválódását érte meg. Az erkölcsi ideák szinte pillanatok alatt hitelüket vesztették. Mondhatni, hogy a korszak elvesztette tájékozódását. A Fán függ a világ c. vers ennek megfelelően egyenes úton van az abszurdba: „Fa nélküli erdők, / erdő nélküli fák – / mint karácsonyfa-gömbök, / fán függ a világ.”
Véghelyi Balázs szembesíteni akarja olvasóját azzal a valósággal, amit eltakarnak előle. A megtalált önismeretben a történelmi tudattal, a népköltészettel, az eredettel és a lehetséges életstratégiákkal egyszerre néz szembe. Például így: „A Sajó partján, Muhinál / 1241-ben / szekértáborral / kerítették el magukat a magyarok. // Az ellenség felgyújtotta a szekereket, / így a tábor égő koszorú lett / a nemzet sírján. // Örök tanulság: / a szekértáborok/ semmire sem jók.” A metafora (égő koszorú) e versben sem ékítmény, hanem fájó jelkép. És a zárás pedig a szekértáborokra osztott magyarságnak szóló intelem.
Ha mindezt összevetjük a Százból az egy szerelemes verseivel, vagy a Pezsgősüvegben intelmeivel és a Betűbank verses meséivel, máris képet kapunk e líra legfőbb törekvéséről, fejlődési irányáról, hogy a költő „használni akar”, mert tudja, érzi, (Értekezés globális kérdésekről, Józan intelem, Politika), hogy a líra, ha nem is halt meg egészen, de szép csendben haldoklik. Reméljük (könyvmentők, olvasók), hogy mégsem.
Költő nem írhat sírfeliratot a líráról, amire a régiek, s a maiak is az életüket tették, teszik fel. Azt a hitet kell erősíteni, hogy e globalizálódó világban a nyelv – mint utolsó őrhely – erősebb, mint a közöny.
(Százhalom, 2024. október-november)
PHD
2024. szeptember 17-én a Pátmány Péter Katolikus Egyetemen summa cum laude minősítéssel védtem meg a pesti kabaré történetéről írt doktori disszertációmat. Hét év munkája van benne. Köszönöm témavezetőm, Ádám Anikó szakmai és emberi támogatását, illetve családomnak, hogy mellettem álltak, amikor az kellett, és elengedtek, amikor arra volt szükség. Az értekezést könyv formájában is tervezem nyilvánosságra hozni.
Konferenciák
Debrecen és Miskolc után április 22-én a Pécsi Egyetem konferenciáján vettem részt. Felüdülés és időutazás is minden ilyen alkalom: vonattal menni, kollégiumban lakni, fiatal egyetemisták és doktoranduszok társaságában lenni, vitatkozni, egyetérteni, tanulni.
Gyerekszáj-versek
Gyerekeim születése óta versekben örökítem meg a különleges pillanatokat, vicces jeleneteket, emlékezetes mondásokat. Az egri Agria folyóirat rendszeresen közli ezeket. A legutóbbi, 2021/4. számban is megjelent öt kis életkép. A korábbiak a folyóirat honlapján is olvashatóak: http://www.agriafolyoirat.hu/
Három program
Másfél év kényszerszünet után újra irodalmi est, tévéinterjú és dedikálás színesíti az életemet. Augusztus 28-án Kaiser Lászlóval volt páros irodalmi estünk a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben, ahol Gregor Bernadett olvasott fel a verseinkből. 30-án a Bonum TV Délelőtt című műsorában Adamik Tamás professzorral vendégeskedtünk, szeptember 3-án 16 és 17 óra között pedig az Ünnepi Könyvhéten dedikálok a Vigadó téren, az Üveghegy Kiadó 17-es pavilonjánál. JÓ érzés újra átélni a régről ismerős élményeket.
Kovács Sándor Iván (1937-2019)
2019. december 8-án meghalt Kovács Sándor Iván irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár. KSI fogalom volt a magyar szakosok körében. Szórakozott helyett szórakoztató professzornak mondanám. Akkoriban még nem számítógépen, hanem személyesen a tanároknál lehetett szemináriumra jelentkezni… Bent ültem a szobájában, kérdezte, hol érettségiztem. Én: Arany János Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium, Százhalombatta. “Akkor keresse meg a falon Arany Jánost.” Nem volt nehéz a sok Zrínyi között megtalálni, de ha akkor elrontom, szegényebb lennék élményben és tudásban egyaránt. Ő közölte az első írásaimat az akkori Irodalomismeretben. Az alábbi versfordítás sem születhetett volna meg nélküle. Hatalmas tanár-egyéniség volt, nyugodjék békében!
Az esztendőnek négy részeink mivoltárúl
(Beniczky Péter XVII. századi évszakversének
az eredetitől jelentősen eltérő
szlovák változatát ültettem vissza magyarra,
Kovács Sándor Iván professzor úr ösztönzésére.)
Május idejének, új jövetelének örvend szerte mindenki,
Hiszen ilyen tájban gyönyörű-vidáman a csalogány azt zengi:
Vége van a télnek, s lassan újraéled sok virág ékeskedni,
Ahogy a fű zöldje, növények termése s fák fognak tündökleni.
Nyárral változás lesz: májusból csodát tesz, és a segítségével
Mi eddig virágzott, elhervaszt virágot s fölváltja sok gyümölccsel.
Furcsa idők ezek: szúnyogok legelnek, bolhákkal és legyekkel,
Bolhásak a testek, asztalon a legyek s szúnyogok ökreiden.
Télelő szőlővel, gyümölcsöskertekkel a gazdáknak üzeni:
Legyenek gondosak, ne lustálkodjanak, be kell takarítani,
Mindenki, ügyelve, földjéről gyűjtse be, hogyha termett valami,
Így ha a tél eljön, vehetsz a készletből; nem árt ezeket tudni.
A kemény tél főleg a nagy henyélőket szörnyűen szomorítja,
Rongyos ruháikban, tépett gatyáikban ülnek ők a sarokba.
A nyáron gyűjtöttet elő kell most venned, hogy lehessél jóllakva,
De fehér virágból, temérdek sok hóból nem lakhatsz te jól soha.
E négytől függ, látod, a te gazdaságod, melyből mindig élned kell,
Mutatja kikelet és a nyár teneked, hogy majd télen mit eszel.
Ősszel s télen dunyhát, avagy meleg bundát kényszerűen fölveszel,
Hogy tudj majd aratni, élelmet halmozni, dacolni hideg téllel.
Teofil
2019. november 12-én 3050 grammal megszületett Véghelyi Teofil. Isten hozott, kisfiam!
Tóth Sándor (1939-2019)
Szeptember 11-én elhunyt Tóth Sándor József Attila-díjas költő, újságíró, tanár. Nem egészen egy hónappal 80. születésnapja után váratlanul tért meg a hite szerinti Örök Hazába. Kiadója lehettem, de több is annál. Visszajáró vendég voltam rádióműsoraiban, én pedig irodalmi estjein kérdezhettem őt. Minden válasza egy-egy nyomdakész esszé volt. Sokat beszélgettünk, sokfelé jártunk. Sokoldalú műveltségéből tudást, korrektségéből erőt meríthettem az elmúlt fél évtizedben. Könyveit és barátságát megőrzöm. Nyugodj békében, Sanyi bácsi!